Hazánk az uniós integráció elején tart. Az értelmezések, a tervezések, a fejlesztői lépések idején egyáltalán nem érdektelen szemügyre venni egy alapító – és az Unió éllovasának számító – nemzet oktatási rendszerét.

Egy nemzet csak akkor létezhet, ha vég nélkül keresi önmagát, ha szüntelenül leméri magát másokon.

A „bolognai modell” ugyan nem érte váratlanul a luxemburgi iskolarendszert, de téved, aki azt hiszi, hogy az ország az EU-modellt könnyedén „előállította”. Jellemző a luxemburgi oktatás fejlődésére, hogy mindig a társadalmi változásokkal együtt, azok összefüggéseiben, a civilizációs rendszer egészén belül mozdult, alakult. A történelmi, gazdasági és egyéb változások mellett ugyanakkor nyomon követhető az oktatás története, amely külön is szerves fejlődést mutat.

Luxemburgra különösen illik Fernand Braudel megállapítása: „Egy nemzet csak akkor létezhet, ha vég nélkül keresi önmagát, ha saját logikus fejlődésének iránya szerint folyton változik, ha szüntelenül leméri magát másokon, ha a legjobbal, önmaga lényegével azonosul.”

Az identitástudat szüli a határozottságot: kicsik lévén, mernek és tudnak nagyok lenni. A luxemburgi iskolarendszer, kivált a 80-as évek végétől, céltudatosan és tervszerűen, „EU-integrációsan” történt fejlesztése nyomán, Franciaországgal, Belgiummal együ", gördülékenyebben állt át a „bolognai modellre”.

Sz. Tóth Gyula tanulmánya, mely a Barátság folyóirat 2010. 1. számában jelent meg, letölthető INNEN.