Guillaume négyéves volt, amikor apjára "rászakadt" a sztárság. A színészmesterség szõröstül-bõröstül felfalta az idõsebb Depardieu-t, a ritka találkozások az egy tömbbõl kifaragott apával többnyire veréssel végzõdtek. A fiú gyermekkora igen magányosan telt, és már hat-hét éves kora óta menekülni akart otthonról. "A gyerekek mindent látnak, nem kell õket hülyének nézni. Rájöttem, hogy apám is anyagozott, bulizni járt a lokálokba" – panaszolja könyvében. Apja egész évben gályázott, így fia ellenõrizetlenül töltötte az idejét, és legalább két tucat gimnáziumot végigpróbált. Kapott zsebpénzt, de neki több kellett. Tizenöt éves korától – a szülõket kijátszva – éveken át heti rendszerességgel el-elszökött Párizsba, ahol prostituáltként kereste a kenyerét, kitartatta magát férfiakkal és nõkkel egyaránt. Folyamatosan lopott a szüleitõl is. 

Guillaume Depardieu

Késõbb utcai zenészként próbált megélni, majd drogcsempészés miatt újra börtönbe került. A börtönévek után szülei bezáratták egy pszichiátriai klinikára, ahonnan az ablakon át szökött meg. Az eredmény: kulcscsonttörés, lábtörés, ínszalagszakadás.

A felépülést követõen találkozott Elise-szel, akit négy nap ismertség után elvett feleségül. A házasság jó hatást tett rá: önszántából bement egy klinikára, és leszokott a drogról. A kislányuk születését otthon, maga vezette le. Sajnos beleesett apja hibájába, õ is tovább futott a mókuskeréken, hogy eltartsa szeretett családját: "Csak kíváncsiságból lettem színész. Tudni akartam, mi az, ami egy férfit elvon a családjától. Ilyen a film, tisztára beszippantja az embert." Így a jól indult házasság négy évvel késõbb megszakadt.

A baj nem jár egyedül, a válás után háromszázzal nekicsapódik egy betonoszlopnak az autópályán. Harminchárom részbõl rakják össze, a folytatás csupa rémálom: csontátültetés, elfertõzött seb, tizenhét mûtét, állandó testi fájdalmak, amit a morfin sem tudott enyhíteni, mivel a heroin hasonló vegyületekbõl épül fel. Nyolc év kínszenvedés után amputáltatja a lábát.

Tizenhét év önpusztításból nem kerül ki károsodás nélkül az ember: "Két év depresszió, mûtétek, kórházak, válás, kiábrándulás, szakítás, már azt sem tudom, ki vagyok, tévelygés." Ráadásul a szomorú eseménysorozat a bulvárlapokat bõven ellátta információval, amit sokszor torz módon közöltek, ugyanis csak akkor veszett össze az apjával, amikor az kétségbe vonta a tehetségét. Gérard azt állította, hogy fia "úgy viselkedik, mint egy elátkozott költõ. Ha annyira tehetséges, meg kell halnia, mint Rimbaud-nak! Mozart harminchárom évesen halt meg… Õ jövõre lesz annyi, ugyebár!" A kijelentés ellenére a két frank 2002-ben együtt forgatta a Szeresd apádat címû filmet, ami az egymással kommunikálni képtelen "szörnyeteg" apa és fia kapcsolatát meséli el, de ez sem hozza õket közelebb egymáshoz.

Miután mûlábhoz jutott, nem ivott, nem drogozott, csak éppen munkaholista lett, mint az apja. "Soha nem kértem kölcsön. Fél lábbal is tudok dolgozni. Nem szeretek hitelt felvenni, mert úgy vélem, megrövidíti a szabadságomat… Csak a boldogság elõl menekülök." A "terápiás" könyvet végezetül apja személyét illetõen a következõ meglepõ vallomással zárja: "Én kétségkívül szeretem õt. És feltételezem, hogy õ is szeret engem. Amennyiben a gyûlölet az eltitkolt szeretet. (…) Álmomban már ezerszer is megöltem õt." Mit lehet tenni, õ és az apja – ahogy állítja interjúregényében – a nemzeti örökség részei, mint a sajt, meg a croissant. Csak az utóbbi kettõ könnyebben emészthetõ.
(Forrás: Hetek, Zsurkán Mariann)