1925. május 19-én született az akkor francia protektorátus Kambodzsa szívében, Saloth Sar néven, viszonylag gazdag, kínai-khmer családja bejáratos volt a királyi udvarba is. Buddhista kolostorokban és francia nyelvû katolikus iskolákban tanult, majd 1949-ben elektrotechnikai ösztöndíjjal Párizsba utazott. Mivel tanulás helyett inkább a marxista ideológiát tanulmányozta és a radikális diákok mozgalmába vetette bele magát, vizsgáin megbukott, s 1953-ban hazarendelték. Otthon részt vett a kommunista párt megalapításában, s a megnyerõ modorú, de könyörtelen Pol Pot (neve a francia Politique Potentielle rövidítése) 1963-ban elõdjének titokzatos eltûnése után elérte a legmagasabb, fõtitkári posztot.

Nem sokkal késõbb a párt vezetése a vietnami határral szomszédos dzsungelbe vette be magát, és Kína segítségével megszervezte paraszthadseregét. A "vörös khmerek" az amerikai támogatást élvezõ Lon Nol rendszer ellen folytatott hosszú gerillaháború után 1975 áprilisában kerültek hatalomra. Pol Pot, avagy ahogy hazájában emlegetni kellett: az "Elsõ Számú Testvér" megpróbálta a gyakorlatba átültetni primitív maoista kommunisztikus agrárutópiáját. A városok elnéptelenedtek, a pénzt és a magántulajdont eltörölték, a vallást üldözték. Az embereket vidéki kollektívákba terelték össze, az értelmiségiekre halál várt - ehhez az is elég volt, ha valaki szemüveget viselt vagy beszélt egy idegen nyelvet. A halottak és eltûntek száma több mint egymillióra tehetõ, s a rezsim bukásakor legalább 200 ezer árva gyermeket tartottak számon a "Demokratikus Kambodzsában". A gazdaság is felmérhetetlen károkat szenvedett, lerombolták az iskolák, házak, templomok, kórházak nagy részét, megsemmisült az állatállomány, tönkrement az úthálózat és a több ezer éves öntözõrendszer.

A lakosság nacionalista érzelmeit meglovagló rezsimet 1979-ben a vietnami csapatok inváziója döntötte meg. A világot elborzasztották a napvilágra került szörnyûségek, amelyekrõl Gyilkos mezõk címmel film is készült, de a vörös khmerek története még nem ért véget. Csatlakoztak a vietnami támogatást élvezõ új rendszer ellen harcoló koalícióhoz, és egy ideig anyagilag is segítette õket az Egyesült Államok. Pol Pot 1985-ben hivatalosan lemondott tisztségeirõl, de lényegében továbbra is a vörös khmerek vezetõje maradt. Miután Vietnam 1989-ben kivonult Kambodzsából, a vörös khmerek nem csatlakoztak a békefolyamathoz és harcot hirdettek az új koalíciós kormány ellen. Az elszigetelõdõ mozgalomban 1997 nyarán véres belharcok robbantak ki, a megromlott egészségû Pol Potot korábbi társai tartóztatták le, majd egy "néptörvényszék" árulás miatt életfogytiglani házi õrizetre ítélte.

Miután 1998. április 15-én bejelentették, hogy kiadják és nemzetközi bíróság elé állítják, Pol Pot még aznap éjjel meghalt. Halálát hivatalos közlés szerint szívroham okozta, de sokan úgy tartják, öngyilkos lett. A történelem egyik legnagyobb népirtásának felelõse két hónappal halála elõtt azt nyilatkozta: "lelkiismeretem tiszta"...

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

Francia szótárak

Hirdetés

Keresünk...

Munkatársakat

Mániád a francia ? Lehetne jobb is ez a honlap ? Lenne kedved szerkeszteni valamelyik rovatot, esetleg olyat, ami még nincs is ? Ne habozz, keress meg! Végzettség nem feltétel. Vigyázat, egyelőre nonprofit tevékenység! :-( Lásd még a Témák, amiket szeretnék feldolgozni, de... blogbejegyzést! Vagy ha szabadon szeretnél garázdálkodni, indíts blogot nálunk!

Pierre Waline blogja

Bíró Ádám blogja Párizsból

Actualité sportive vue de Budapest

Francia idegenlégió blog

Herblay406 - Párizstól északra

Baranyi Beatrix, Recto et verso

Állásajánlatok

A címoldalról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4