 Nem kellett kényszeríteni őket
Patrick Buisson, a Francia History Channel vezetője, és Sarkozy elnöki tanácsadója szerint a náci megszállás a francia bordélyok aranykora volt, és ekkor volt a legtöbb prostituált az országban. A megszállás szexuáltörténetével foglalkozó 1940-1945, Années erotique című munka második, most boltokba került kötete az egyik kritikus szerint igazi provokáció, mert szembeszáll azzal a mítosszal, amely szerint a náci megszállás idején mindenki ellenálló volt, a mindennapokat pedig folyamatos szenvedés és lemondások jellemezték. A műből kiderül: a háború előtt az országban a bordélyok már a bezárás szélére kerültek, ám a megszállás pillanatától a hasonló intézmények új életre kaptak. Csak Párizsban 100 ezer ideiglenes prostituált dolgozott, a háború előttinél ötször-hatszor több. A nők ekkor kezdték sötétre festeni hajukat, abban a reményben, hogy attól egzotikusabbnak tűnnek, mert szerintük teuton klienseik a sötét hajat favorizálták. Egyes helyeket csak a tiszteknek tartották fenn, akik "jóképűek, és gálánsak voltak, virágot és csokoládét vittek az ott dolgozóknak, és csodálókat nyertek abban az országban, ahol a helyiek általában lenézték a hasonló nőket". Az egyik vezető bordély madame-ja, Fabienne Jamet elmondása szerint "soha életében nem volt része annyi mókában, mint a megszállás idején". Csak Párizsban 100 ezer ideiglenes prostituált dolgozott, a háború előttinél ötször-hatszor több.
A csak német használatra kialakított bordélyok kiemelten jövedelmező üzletágnak bizonyultak, amelyből a kollaboráns kormányzat is profitált, és gondosan megadóztattak minden hasonló jövedelmet. Az üzletet persze a megszállók is ellenőrizték, és rendszeres orvosi felügyeletet biztosítottak a nőknek, hogy elkerüljék az esetleges nemi betegségek elterjedését. Az ebben résztvevő 15 orvossal olyan nyilatkozatot írattak alá, amelyben vállalták: ha nem végzik el rendesen a vizsgálatokat, az szabotázsnak minősül. A könyv szerint szó sem volt arról, hogy a nőket bekényszerítették volna az ellenség ágyába, ahogy azt a közvélekedés tartja, hanem francia nők ezrei szerettek bele a német katonákba, és a megszállás idején közel 200 ezer gyerek született ezekből a kapcsolatokból. Buisson szerint a háború után aztán mindezt politikai szükségszerűségből kellett letagadni. A szerző szerint a művészi és irodalmi elit is fogékony volt az „ellenség csábítására”, és nagyon sok híres kapcsolatot ismerünk: Coco Chanel divattervező mellett Mistinguett, a híres divattervező, Colette az énekesnő, és Arletty az író is német tisztet szeretett. Arletty később a következőképp írt a Luftwaffe századosával folytatott viszonyáról: „a szívem francia, de a testem nemzetközi”. Emellett az arisztokrácia is komolyan rajongott a németekért, és ez tovább bátorította a társadalom más rétegeit is. Ez az idilli állapot 1941 nyaráig tartott: a Szovjetunió elleni invázióhoz ugyanis a fiatal és élénk tiszteket keletre vezényelték, így az üzlet akkortól már csak csordogált a városban. Ennek ára később szintén félelmetes volt:a nők, és ezen kapcsolatokból született gyermekeik a francia társadalom kitaszítottjaivá váltak. |
