Ezzel még önmagában nincs is semmi baj, hiszen a nagy tagországok egyébként is szívesebben próbálják a maguk szája íze szerint alakítani az uniós napirendet, mint a kicsik. (Vannak jelei annak, hogy sok ügyben valójában már most, a szlovén elnökség alatt is Franciaország elnököl: legalábbis gyanús, hogy számos témában az elnökségi papír már most is franciául érkezik, holott a szlovén közszolgák eddig finoman szólva nem voltak híresek a franciatudásukról.) A kérdés csak az, hogy például a migrációs paktum ki fogja-e (és ha igen, mennyire) egészíteni a téma kapcsán már most is a döntéshozatali „csõben” lévõ kezdeményezéseket, vagy inkább ellentmond-e majd azoknak. Amit eddig látni lehet belõle, annak alapján mindkettõ kimenetel elképzelhetõ. A tervek szerint a paktumban szerepelne a biometrikus vízum kötelezõvé tétele, a gazdasági migránsok befogadása a helyi munkaerõ-piaci igények szerint, vagy egy olyan, egyfelõl logikusnak, másfelõl kissé furcsának tûnõ elképzelés, hogy a menedékkérõk csak az EU területén kívül nyújthassák be kérelmüket.

Ami a közös védelempolitikát illeti, Párizsból olyan hangok is hallatszanak, hogy egészen új pályára kellene állítani. Bár a közös uniós hadsereg felállítása nyilván csak hosszú távú cél lehet, a franciák arra készülnek, hogy a meglévõ uniós biztonságpolitikai és védelmi eszközállomány „minden elemét megerõsítik”. Hogy ebbõl mi sül ki? A közös védelmi kapacitások növelésének jelszava például a közös katonai akciókhoz felajánlott harcoló csapatok együttmûködési képességének erõsítését, egyes akciók során közös parancsnokságok felállítását takarhatja. Szó lehet azonban a védelmi célú közbeszerzések piacának egységesítésérõl vagy közös tengeralattjárók, tankok kifejlesztésérõl.

Ami az uniós költségvetést illeti, Franciaországnak szerencséje lesz: az Európai Bizottság a lisszaboni szerzõdés ratifikációs folyamata miatt vélhetõen csak jövõre áll elõ az átalakításáról szóló tervekkel. Így nem Párizsnak kell levezényelnie a vitát a közös agrárpolitika jövõbeli sorsáról. A bõvítés terén viszont komoly kihívás elé néz a francia elnökség: az év végéig minden fejezetet meg kell nyitnia a Horvátországgal folyó csatlakozási tárgyalásokon, ez másfél tucatnyi közös uniós álláspont tetõ alá hozatalát követeli meg Párizstól. (A török csatlakozás ügyét valószínûleg jegelik.)

Számos érdekes szakpolitikai döntés is várható a francia elnökség alatt, például a közúti kabotázsszállítás liberalizációjáról vagy a mobiltelefonos adatletöltés és az SMS-küldés árplafonjának bevezetésérõl. Nagy érdeklõdésre tarthat számot az is, kit neveznek ki az Európai Tanács elsõ állandó elnökének, illetve az unió elsõ „külügyminiszterének”.

Az is lehet viszont, hogy az egész francia elnökség a mai ír népszavazás foglyává válik. Ha az írek nemet mondanak a lisszaboni szerzõdésre, a válságmenedzselés feladata is Párizsra hárulhat.

(vg.hu, Urkuti György)