Az Európai Unióból

Francia tanfolyam a külügyeseknek

Szlovákia 2016-ban veszi át az EU soros elnökségét, amire a külügyminisztérium már most készül. 6000 eurót szán azon alkalmazottak nyelvkurzusaira, akiknek az elnökségi idő alatt munkájuk során szükségük lehet a nyelv ismeretére.

Marine Le Pen beszéde Lampedusa kapcsán

Marine Le Pen jobboldali politikusnő, akinek a pártja az EU választással kapcsolatban jelenleg vezeti a francia közvélemény-kutatásokat arról beszélt, hogy milyen következményei vannak annak a fajta buta együttérzésnek, amelyet a szegény – többnyire muzulmán- országokból érkező menekültek irányába mutatnak.

Sikorski franciául tanul és beindul a találgatás

A német választások lezárultával ismét beindult a találgatás a különböző brüsszeli posztokon jövőre esedékes utódlásokról. Catherine Ashton külpolitikai főképviselő helyére például most éppen Radek Sikorski lengyel külügyminiszter nevét kapta fel a brüsszeli nemzetközi sajtó, miközben elkezdődött a mérlegelés a többi jövő évi helyre is.

A nyelveken spórol az új Európai Szabadalmi Hivatal

Az Európai Parlament megszavazta az egységes európai szabadalmi rendszer megteremtését. Az új rendszerben a feltalálók közvetlenül az Európai Szabadalmi Hivatalhoz fordulhatnak, és ott, egyszeri ügyintézéssel szerezhetnek szabadalmat az adott találmányra.

Bekapcsolt mikrofonnál röhögték ki a tolmácsok

"Ez Clark volt, az a brit! Nem hallom, hogy mit motyog! Van valami a szájában vagy baja van a protkójával! - mondta kedden a strasbourgi Európai Parlament egyik angol-francia tolmácsa, aki egy másik kollégájával együtt elfelejtette, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonjuk.

Tüntetések a romák kiutasítása ellen (+videó)

Tüntetéseket tartottak a romák franciaországi kiutasítása ellen Európa több országában szombaton. A legtöbben Párizsban vonultak utcára a rendőrség szerint 12, a szervezők becslései alapján 100 ezren.

Népszerű a kolozsvári egyetem

Franciaországban az orvostanhallgatók 85 százalékát az első év végén kirostálják. A következő célpont: a kolozsvári orvoskar francia nyelvű képzése.

Németországban fuvaroz utasokat az SNCF

SNCF AllemagneSzemélyszállítás indítását tervezi az SNCF francia államvasút két német távolsági vonalszakaszon. Az egyik kiszolgálandó viszonylat a Frankfurt–Berlin lenne, a másik a Frankfurt–Hamburg közötti. A pályázó cég eddig csak néhány regionális jelentőségű szakasz ellátására rendezkedett be, főleg Észak-Rajna–Vesztfáliában.

Hivatalos EU-nyelv lehet a siketek jelnyelve

Az Európai Unió hivatalos nyelveként szeretné elfogadtatni a siketek jelnyelvét Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselőjelöltje. A siket politikus ezt keddi kecskeméti, jeltolmács segítségével tartott sajtótájékoztatóján közölte.

„Az internet-hozzáférés megszüntetését teljességgel tisztességtelennek tartom”

Brigitte Zypries, Németország igazságügyi minisztere egy nemrég adott interjújában kifejtette, hogy abszolút nem ért egyet az illegális letöltéseket megfékezni kívánó „három dobásod van” szabályozással, melynek törvényi előkészítésén a francia parlament már dolgozik: „Nem hiszem, hogy ez követendő modell lenne Németországban, vagy akár Európában.”

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

Francia szótárak

Hirdetés

Keresünk...

Munkatársakat

Mániád a francia ? Lehetne jobb is ez a honlap ? Lenne kedved szerkeszteni valamelyik rovatot, esetleg olyat, ami még nincs is ? Ne habozz, keress meg! Végzettség nem feltétel. Vigyázat, egyelőre nonprofit tevékenység! :-( Lásd még a Témák, amiket szeretnék feldolgozni, de... blogbejegyzést! Vagy ha szabadon szeretnél garázdálkodni, indíts blogot nálunk!

Pierre Waline blogja

Bíró Ádám blogja Párizsból

Actualité sportive vue de Budapest

Francia idegenlégió blog

Herblay406 - Párizstól északra

Baranyi Beatrix, Recto et verso

Állásajánlatok

A címoldalról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4