Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Ha új szavakat akarunk megtanulni, jobban tesszük, ha alszunk rájuk egyet - mondják a szakemberek. Az önkéntes jelentkezőkkel elvégzett tanulmányok ugyanis rámutattak, hogy ha este ülünk le tanulni, reggel sokkal több szóra emlékszünk majd, mind rögtön azután, hogy letettük a könyvet.

A szótanulási képességet jelentősen sikeresebbé teszi, ha utána alszunk egyet.

A kutatók az önkénteseket behívták egy laboratóriumba, ahol meghatározott számú új szót kellett megtanulniuk. Ezután rögtön ellenőrizték, hogy mire emlékeznek az olvasottakból, majd bent kellett aludniuk a laborban. Reggel ismét számot kellett adniuk a tudásukról, és kiderült, hogy sokkal több szóra emlékeznek, mint rögtön azután, hogy este letették a könyveiket - írja a Journal of Neuroscience.

A kutatók alvás közben az alanyok agyi aktivitását is megfigyelték, és kiderült, hogy a mélyalvás fázisában a memória sokkal fogékonyabb az új szavakra, így azok, amelyeket este tanulunk meg, jobban meg is maradnak az emlékezetünkben.

Korábbi tanulmányok alapján már eddig is sejtettük, hogy a szótanulási képességet jelentősen sikeresebbé teszi, ha utána alszunk egyet, ez az első alkalom azonban, hogy bizonyítékokat is találtunk erre - mondta Gareth Gaskell, a tanulmány társszerzője.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Állásajánlatok
Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó