Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

 

Az emberi agy kevesebb mint negyedóra alatt képes megtanulni egy új szót, ezért ha valaki gyorsan akar elsajátítani egy idegen nyelvet, egy-egy szót "mindössze" százhatvanszor kell meghallgatnia.

A kutatók 16 egészséges önkéntes agyi aktivitását követték nyomon a résztvevők fején elhelyezett elektródák segítségével. Először ismerős szavakat hallgattak a tesztalanyok, miközben a készülékkel rögzítették agyi aktivitásukat. Ezt követően egy ismeretlen szót hallgattak meg újra és újra, anélkül, hogy el kellett volna ismételniük.

Agyuk eleinte keményen dolgozott, hogy felismerje az új szót, ám 14 percen át lejátszott 160 ismétlés után az új memórialenyomatok "gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek" voltak a már ismert szavak lenyomataitól. A kutatók szerint ez egyúttal azt is mutatja, hogy a nyelv gyakorlása nagyon fontos. Mint hozzátették, a hallott szavak elismétlése "vélhetően kiterjesztené a neurális hálózatokat" az agy beszéddel foglalkozó területeire is.

A brit orvosi kutatási tanács, az MRC cambridge-i kutatóinak azonban a cikk szerint nem az volt az elsődleges célja, hogy turistáknak segítsen franciául tanulni, hanem afáziás emberek új megközelítésű terápiáját kívánják kidolgozni. Az afázia beszédzavart, a gondolatok kifejezésének vagy más beszéde megértésének képtelenségét jelenti valamely agyi történést, például szélütést követően.

A kutatók szerint eredményeik arra utalnak, hogy gyorsabb rehabilitációt lehetne elérni szélütött vagy agysérült embereknél, ha a kezelés az agy azon képességét célozná meg, hogy ezeket a memórialenyomatokat gyorsan meg tudja alkotni.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Állásajánlatok
Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó