Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Egy francia Magyarországon - Pierre Waline blogja

Francia születésű, nyugdijas vagyok, Pesten élek. Szeretek itt élni, szeretem Magyarrszágot, a nyelvet, a kultúrát, de jó néha hazamenni Párizsba is. Szeretem a klasszikus zenét. Fontos számomra a kommunikáció, meg a harc az intolerancia és a rasszizmus ellen.

Bof....
Déteste par dessus tout l'intolérance, le nationalisme et le racisme, encore trop répandus...
Mindenek elött a nacionálzmus, az intolerancia és a racizmus ellen szeretnék küzdeni, amelyek sajnos tul gyakori jelenségek a mai világban...

Indíts Te is blogot a francianyelv.hu-n!

Parmi les nombreux anniversaires célébrés cette année, figure en premier lieu le bi-cent cinquantenaire (250 ans) de la naissance de Beethoven.

Fêtée chaque année le 2 février, la chandeleur clôt une période de quarante jours après Noël.

Fondateur de l´ensemble de musique baroque Orfeo et du choeur Purcell, le chef hongrois György Vashegyi a l´art de dénicher et révéler au public des oeuvres jusqu´ici pratiquement jamais jouées.

Si l´on me consultait pour retenir le programme idéal d´une soirée Beethoven (1), je crois que je n´aurais guère trouvé mieux: l´ouverture d´Egmont, le 3ème concerto et la Symphonie Héroïque. 

A Négy évszak szerzőjéről mit is tudunk? Azt, hogy hátrahagyott mindenféle concertót, egyházi zenét, meg néhány operát. Egyéb művekről eddig nem nagyon tudtunk. Azt meg pláne nem, hogy tőbb „szerenádot” is írt. A szerenád egy külön műfaj, a kantáta, az orátorium és az opera egyfajta keveréke, amely a XVII. század közepén jelent meg először Itáliában, majd Bécsben, és azóta nagyon divatos lett. Ezek alkalmi művek voltak, amelyeket egy nagy esemény alkalmából adtak elő. Általában nagyszabású – több részből álló - zenekarra írt művekről van szó, szólistákkal, nagy kórus nélkül. A szólisták allegorikus figurákat jelképeznek. Vivaldi nyolc szerenádot írt, amelyekből három maradt meg nekünk. Ezek közül az egyik az „Ünneplő Szajna” („La Senna Festeggiante”), amely a ma esti koncerten szerepelt. Egy másik kuriózum: az utóbbit Vivaldi a francia király (XV Lajos) tiszteletére írta, hogy így ünnepelje a jó kapcsolatokat Velence és Franciaország között. A művet az új francia nagykövet velencei ünnepélyes fogadtatása alkalmából mutatták be (1726-ban). Szóval, diplomácia a zenén keresztül... (1) Talán egy másik indítéka is volt ezen kívül: a 1720-es években ért Vivaldi a pályája csúcsára. Akkor mindenütt játszották a műveit - mint a mai slágereket -, de elsősorban Párizsban, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. Tehát azzal a gesztussal akarta valószínűleg viszonozni.


A francia nagykövet fogadtatása Velecén 1726 nov. 4-én (Canaletto)

 

Azok, akik követik a Fesztivál Zenekar életét, tudják, hogy a zenekaron belül létrehoztak egy barokk együttest (korhű hangszereken játszanak). Alapítását Fischer Ivánnak köszönhetjük. Ez a formáció játszott a ma esti koncerten, egy brit karmester, Jonathan Cohen vezetése alatt, aki a barokk zene kiváló szakértője. A három szólista: a szoprán Baráth Emőke, az olasz alt Sonia Prina és az angol basszus Brindley Sherratt. Ők jelenítik meg az Aranykort és az Erényt, akik a Szajna partján találkoznak. Ez utóbbi a harmadik szereplő (basszus). Eddig a következőket tudtam erről a műről: a libretto állítólag kissé gyenge, ugyanakkor a zenét dicséri a kritika (2). Tehát érdemes volt végre meghallgatni ezt a két részből álló, francia zenei ihletésű művet.. A Szajna mint szereplő különös jelentőséget kapott, hiszen Baráth Emőke - Európa egyik legjobb szopránja- a közelmúltban pont Párizsban, a Théâtre des Champs Élysées-ban szerepelt.

 

Lássuk tehát, milyen volt.

        

 

Először röviden a koncert helyszínéről: a Zeneakadémia nagyterme meghitt hangulatával és szép gazdag díszítéseivel remekül illik az ilyen művekhez. És maga a mű? Egy igazi reveláció volt számomra!

Ritmusgazdag, erős dinamikával átitatott, helyenként táncos hangulatot idézve (lásd a menüettet a második nyítányban largo alla francese), Vivaldi partitúrája mind emellett nagyon finom és rafinált. Egy mű, amelyben a dallamok eleganciájában, kecsességében, táncosságában nagyon érezhető a francia stílus, ugyanakkor helyenként a nagy oratóriumok áriáira jellemző lendületes friss hangulat is érezhető. A mű két részből áll. Mindkettő a 3 szólista által alkotott kórussal kezdődő és záródó nyitánnyal indul. Áriák és duettek (szoprán-alt) váltják egymást. Egyetlen ellenvetésünk Domenico Lalli librettójának fellengzős stílusa miatt van, de úgy tűnik, ilyen volt az akkori ízlés (3).

A művet ragyogóan adták elő. Nem is tudom, hogy kit említsek először, mivel a zenekar, a karmester és a szólisták mind kifogástalanul szerepeltek. Kezdjük a szólistákkal. Mind a hárman a legkiválóbb referenciákkal rendelkeznek, a legrangosabb nemzetközi színpadokon, ill. fesztiválokon szerepeltek már. Elragadtatták a közönséget gyönyörű tiszta hangjukkal. Érezhetően otthonosak ebben a műfajban. Az őket kísérő zenekar – kis létszámmal is – gyönyörű, finom hangokat adott ki, külön kiemelném a fúvósokat. A csembalónál ülve az angol karmester, aki ennek a műfajnak az avatott mestere, bravúrral vezényelte az előadást..(4)

Egy igazán szép est részesei voltunk, amelynek alkalmából felfedeztünk egy új, eddig sosem hallott művet. És a mű hosszúsága ellenére egy pillanatig sem unatkoztunk. Épp ellenkezőleg. A hosszan tartó taps bizonyította, hogy a publikum is rajongott az előadásért.

Végül, hadd említsük még egyszer Fischer Iván zenészeinek bravúros ügyességét, akik a legtermészetesebb módon képesek váltani régi és új hangszereik között, és így képesek visszaadni akár a barokk stílus e tipikus régies ízét, akár a nagy szimfonikus művek impozáns méretét. A mi szerencsénkre és legnagyobb örömünkre. Ezt az örömöt ma este is átélhettük.


Pierre Waline (2020 jan. 13.)


(1): Jacques-Vincent Languet de Gergy. A Velencei ünnepélyes fogadását Canaletto megörítette egy híres festményben. Vivaldi három más múvet is írt a francia király tiszteletére: egy kantátát, egy másik szerenádot meg egy Te Deum-ot (e két utóbbi ma elveszett).

(2): «a leggrandiózusabb és a legérdekesebb a három szernád közül” (Nanie Bridgman).

(3): Az Erény kisérletével, az állandó vandorlásban megfáradt Aranykor találkozik a Szajnával, aki vezeti őket a francia király udvarához, ahol harmoniát és békét találnak végre. Nahát!

(4): Jonathan Cohen többek között az Arts Florissants francia együttes társkarmestere William Christie mellett.



 

De l´auteur des Quatre Saisons, on retient généralement ses oeuvres concertantes, des oeuvres religieuses et, tout au plus, quelques opéras. Ce que l´on sait moins est qu´il composa également des sérénades. Sorte d´intermédiaire entre la cantate, l´oratorio et l´opéra, la sérénade était un genre nouveau apparu au milieu du XVIIème siècle en Italie, puis à Vienne, genre qui connut alors une grande vogue. Il s´agissait d´oeuvres de circonstance données à l´occasion de grands événements. Elles étaient généralement écrites pour orchestre, continuo et solistes en nombre réduit, ces derniers représentant des figures allégoriques. Vivaldi en composa huit, dont trois nous sont restées. Telle la „Seine en Fête” („La Senna Festeggiante”) donnée ce soir. Autre originalité: elle fut composée à la gloire du jeune roi Louis XV pour célébrer les excellentes relations qui régnaient alors entre Venise et la France et fut donnée à l´occasion de la réception du nouvel ambassadeur de France à Venise (novembre 1726).. Bref, la diplomatie par la musique ! (2) Mais au-delà, Vivaldi avait probablement une autre motivation. Parvenu au faîte de sa gloire en ces années 1720, ses compositions étaient jouées un peu partout en Europe, tels nos „tubes” actuels, notamment et surtout à Paris où elles connurent un vif succès. Il aurait alors souhaité par ce geste nous rendre la politesse.


Réception de l´Ambassadeur de France, le 4 novembre 1726 (Canaletto)

 

Les habitués de l´Orchestre du Festival savent qu´une formation baroque a été créée au sein de l´orchestre, jouant sur instruments anciens. Une des nombreuses initiatives de son chef Iván Fischer, à saluer. C´est à cette formation qu´a été confié le concert de ce soir, placé sous la direction du Britannique Jonathan Cohen, spécialiste de la musique baroque. Accompagnés de trois solistes: la soprane Emőke Baráth, la contralto italienne Sonia Prina et la basse anglaise Brindley Sherratt. Solistes censés représenter trois personnages: l'Âge d'Or, la Vertu et la Seine (rôle confié à la basse), Le tout sur un livret, dit-on quelconque, mais dont la musique est généralement louée par la critique (2). A découvrir, donc. Une oeuvre divisée en deux parties avec des références à la musique française. La Seine, voilà qui tombe bien pour être célébrée par la soprane hongroise Emőke Baráth (aujourd´hui l´une des plus en vue sur la scène européenne). Puisqu´elle a récemment séjourné dans notre capitale pour s´y produire au Théâtre des Champs Élysées. Alors?


     

Le cadre, tout d´abord: la salle de l´Académie de musique qui, par son côté convivial et sa riche décoration, se prête idéalement à ce type de concerts. Et l´oeuvre? Disons-le d´emblée: ce fut une révélation. Très rythmée, par moments proche de la danse (tel ce menuet en rythme pointé dans la seconde ouverture, largo alla francese) et marquée par une forte dynamique, la partition de Vivaldi offre tout en même temps un grand raffinement et une grande finesse. Élégance et grace où il est aisé de déceler les allusions au style français. Mais rappelant également, par la fraîcheur de ses airs entraînants, les grands oratorios du prêtre de Venise. Une oeuvre en deux parties, chacune précédée d´une ouverture, introduites et clôturées par un choeur (formé par les trois solistes). Chaque partie offrant une succession d´airs et de duos (soprane-contralto). Seule petite réserve: le livret de Domenico Lalli, emphatique. Mais c´était, semble-t´il le goût de l´époque (3).

L´ensemble servi par une équipe brillante. Nous ne saurions ici qui citer en premier, tant toutes et tous excellaient: l´orchestre, le chef et les solistes. Commençons par les solistes. Tous trois disposant de solides références sur les grandes scènes internationales et grands festivals, ils nous ont littéralement séduits par la beauté et la clarté de leur voix. Apparemment à l´aise dans ce type de répertoire. Soutenus par un orchestre - en formation réduite - aux sonorités d´une grande finesse, notamment chez les bois aux timbres délicieux. Le tout animé au clavecin par un chef parfaitement rodé à ce genre de musique (4).

Une soirée de découverte bien agréable où, malgré la longueur de l´oeuvre, nous n´aurons pas vu le temps passer. Bien au contraire. Évidemment fort appaludie par un public visiblement conquis.

Pour conclure nous évoquerons une fois de plus la prouesse déployée par les musiciens d´Iván Fischer, à même de passer avec le plus grand naturel de leurs instruments modernes à des instruments anciens, pour nous plonger tantôt dans le monde délicieusement surané de la musique baroque, tantôt dans celui, plus imposant, des grandes masses symphoniques. Ce que bien peu d´ensembles sont à même de réaliser. Et ce toujours avec le même bonheur et pour notre plus grand plaisir. Tel celui qui nous a été procuré ce soir.


 

Perre Waline, 12 janvier 2020

(1): Jacques-Vincent Languet de Gergy. Cérémonie immortalisée par une célèbre toile de Canaletto. Vivaldi composa également en l´honneur du roi de France une cantate, une autre sérénade et un Te Deum (ces deux derniers aujourd´ hui perdus).

(2): «la plus grandiose et la plus intéressante des trois sérénades» (Nanie Bridgman).

(3): accompagné par la Vertu que lui a envoyé le ciel, l´Âge d´Or erre désespérément à la recherche de la splendeur d´antan. C´est la Seine qui leur permettra de retrouver paix et harmonie, en les menant à la cour du Roi…. Et voyons donc!

(4): Jonathan Cohen a été entre autres choisi par William Christie pour co-diriger avec lui l´ensemble des Arts Florissants.



 

Furcsák ezek a franciák! Nagyon erős náluk a királyi hagyomány, amióta kivégezték a királyukat! Így van például Vízkeresztkor, amikor az egész országban minden családnál és minden munkahelyen királyt választanak (ill. kisorsolnak...) Igaz, hogy csak egy napra.…

„Tirer les rois” - a „Király kisorsolása” - egy olyan fontos hagyomány, sőt igazi ritus, hogy eddig egyszer sem tudtam kikerülni életemben. Január 6-án délután összeülnek a barátok, kollégák vagy rokonok és felvágnak egy tortát, a „galette des rois”-t. Ez egy finom mandulakrémmel töltött sütemény, amelybe elrejtenek egy kis porcelánfigurát („la fève”- babszem). Az, akinek jut a kis figura (..jaj, a foga!..), ő lesz a „király”. Ennyi az egész. Persze, azért január 6-án, mert pont akkor van a Háromkirályok ünnepe.


 

Ez a hagyomány nagyon messzire nyúlik vissza, a római korba. Akkor az év végén, szokás volt ünnepelni Szaturnuszt, az álom istenét, aki pont abban az időszakban, a téli napfordulót előző hetekben, felébredt. Ez ünnep alkalmából (szaturnáliák), a feje tetején állt a világ. Így például, felcserélték a szerepeket és a rabszolgák között választottak egy királyt egy un. „saturnalicius princeps »-et. Ezt minden családnál megtették, s állítolag babszemekkel szavaztak. Ezért így ünnepelték az istenséget, hogy szépen aludjon és ne okozzon botrányt az év többi 11 hónapján át.

Onnan jön tehát eredetileg ez a tradició, a középkortól napjainkig. Bár a középkorban még nem annyira elterjedt és más jelentéssel bírt: ezzel ünnepelték pl a frissen szült új anáykat. Aztán eltejedt a francia királyok udvarában, ahol a karnévál idejében választottak egy álkirályt.

Mikor terjedt-e általánosan és mikor a Háromkirályokhoz kötödött-e? Azt nem tudjuk pontosan. Valószínüleg a XVIII-ik század végén. (Hiába tiltották a forradalom alatt, akkor is divatba jött).

Szóval, ennyit erről a szép hagyományról. Mai napig fenn áll, s nemcsak Franciaországban, hanem Belgiumban, Svájcba és a kanadai Québec tartományban meg a katalanoknál is – bár náluk kissé más formában. Sőt azt mondják, a Nouvelle Orléans (New Orleans) amerikai államban (amely valamikor francia gyarmat volt) is fennáll – de ott inkább a karnevál alkalmából...

Ami a receptjét illeti, sok változata van. A lényeg: legyen benne 2/3 mandulakrém meg 1/3 vaniliás-/cukrászkrém (crême pâtissière). Variálni lehet, pl almakompóttal... Egy dolog biztos: nagyon finom, de .. hízlal !...

Szóval.... BON APPÉTIT ! .... és ... ÉLJEN A KIRÁLY !

(Pesten is kapható, francia pékeknél...)


PW – 2015/2018/2020 január


 

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó